A héten egyik nap a közeli otthon lakói tértek be hozzánk az ügyfélfogadási időben. Az egyikükkel szemben gondnokság alá helyezési pert készültem indítani, ugyanis belátási képessége tartósan, teljes mértékben hiányzik, az ápolását végző otthon pszichiáter szakorvosa szerint kizáró gondnokság alá helyezése javasolt.

Ilyen esetben megkísérlem felvilágosítani, mi fog vele történni, miért kell majd bemenni a bíróságra, és ha az ápolását végző otthonban megjelenne a gondnoka, véletlenül se aggódjon, vagy kiáltson segítségért. Szinte kivétel nélkül ellenkezést váltok ki bennük, így a dolog 'segítség' oldalát szoktam hangsúlyozni. Segítség az ügyintézésben, segítség a pénzbeosztásban. És ez utóbbival nincsenek leginkábbb kibékülve. Valamelyest enyhít a dolgon, ha a családban van egy olyan hozzátartozó, aki hajlandó elvállalni ezt a tisztséget, de egyre inkább próbálnak a családtagok is megszabadulni a plusz feladattól. 

A szemben ülő a jogszabályismertetésből most is annyit értett csupán, hogy galád módon a nyakába készülök akasztani valakit, aki majd nem hagyja, hogy a kinti kocsmában eladja a házát a féláron, és a családi pótlékot/rokkantnyugdíjat az első nap elköltse cigire kávéra és rágógumira (általában ezek ott a legkeresettebb fogyóeszközök). Ki hallott még ilyet - rezignált felkiáltással ugrott egy nagyot az asztaltól, és zavartan körözni kezdett az irodában. Miután a tőlem telhető legkedvesebb hangon csitítom, visszaül az asztalhoz, és máris rátérhetünk arra, ki tartja vele a kapcsolatot a családból, és kit szeretne gondnokául. Itt észrevette, hogy ő voltaképp az egész eljárás ellen tiltakozott, ezért újrakezdte a reménytelen körözést. Küzdelmes 40 perc múlva a végére értünk. Még mindig nem akart gondnokot, de legalább kiderült, hogy nincs hozzátartozó. Vagyis van, de félévente jönnek látogatni a vidéki otthonban elhelyezett fiút. Apa, anya, tesó, karácsonyra küldenek lapot.

A válás vagy különköltözés magában lehet pokol, hát még ha a felek szülők, és rájönnek, hogy a szerelem gyümölcsét nem tudják megosztani úgy igazságosan, fifti-fifti alapon. Alkalomadtán van ilyenkor sárdobálás (és most azokról az esetekről beszélek, ami legtöbbször gyámhivatal elé kerül), vádaskodás, panasz dögivel. 

Tegyük fel, hogy már valamelyik szülő külön is költözött, elrendeztek mindent, és az egészről már bírósági ítélet is van. A különélő szülő szeretné tartani a kapcsolatot gyermekével, lévén az joga és kötelessége is egyben. A következő problémákkal szembesül leggyakrabban az időszakos vagy a folyamatos kapcsolattartások esetében: 

- A másik szülő egyáltalán nem hajlandó együttműködni, akasztja a kapcsolattartást, nem adja a gyereket, nem viszi időben, esetleg nem jön ki a ház/lakás ajtaján, leordítja az ajtón becsöngető vagy dörömbölő szülő fejét. (Amennyiben a kopogtató fél a szabályozott kapcsolattartás időpontjában, szabályosan megy a gyerekért, a fenti magatartások mindegyike kerülendő kellene, hogy legyen). 

- A gyermeket nevelő szülő a kapcsolattartás kezdete előtt húsz perccel jelzi, hogy a gyerek belázasodott. Az elmaradt kapcsolattartást persze nem engedi bepótolni, mert a gyerek a következő hétvégén is beteg lesz. (A kapcsolattarás pótlásának rendes menetéről is többet megtudhatsz a bejegyzés alján ajánlott kormányrendeletből).

- A kapcsolattartás megvalósul, de a gyerek ideges, ingerült, a szülő felé elutasító, "Nem vagy az anyám/apám!" -stílusú vagdalkozásából világosan ki lehet következtetni, hogy tele van tömve a feje. Itt meg kell jegyeznem, hogy a másik fél ellen való nevelés amellett, hogy igen ronda dolog, még illegális is. Az általam tapasztaltak szerint a gyerek kb. 12 éves koráig mindkét szülő felé megfelelni igyekszik, ily módon mindkettőnek azt mondja, amit az leginkább hallani akar. Ha a különélő szülő jön érte, otthon hisztizik, hogy nem akar menni. De mikor már ott van, és megkérdik, hogy érzi magát, csillogó szemekkel vágja rá, hogy remekül. Elvégre a válástól függetlenül az apja az apja marad, és az anyja sem változik. Attól sem, hogy Apu reggelente másik nővel jön ki a fürdőszobából. Nem tud, vagy csak nagy szenvedések árán tudna kiválasztani kettejük közül egyet, akit szabad szeretni.

Mikor valamelyik fél sérelmei túlbillennek a toleranciacsíkon, rendszerint - és a fentiek alapján olykor joggal - fordulnak a gyámhivatal felé, hogy az csináljon valamit. Ebben az esetben jogerős bírósági ítélet által szabályozott kapcsolattartást két évig nem tudunk módosítani.

Van azonban lehetőség a kapcsolattartás végrehajtása iránti kérelemnek, melynek lényege, hogy a bíróság által megállapított kapcsolattartást hajtatja végre a gyámhivatal a szülőkkel. Végrehajtást az ellen a szülő ellen is lehet kérni, aki kapcsolattartási jogának/kötelezettségének nem tesz eleget, tehát nem látogatja gyermekét.

A kapcsolattartási ügyek szabályairól többek között itt is olvashatsz: 149/1997 (IX. 10.) Korm. rendelet 27-33. §

Idestova nyolc éve foglalkozom a blogcím beszédes, hálátlan munkájával, mire gondolkodóba estem: Hol eresszem ki a napi nyolc óra indulatot, nyomást, hogyishívjákot?

Ha az ügyfeleim szemével nézem magam, egy kötözködő némber vagyok, aki a szabályokat olyasvalakikkel akarja betartatni, akiknek az életében vagy nincs szabály, nem értik, esetleg eszük ágában sem volt betartani.Tűnhet úgy néha, hogy az emberek életébe kéretlenül, olykor erőszakkal beavatkozni jogszabályokra hivatkozva égbekiáltó igazságtalanság, de egy gyámhivatalban elfelejtik, hogy nem Ági néni és Nándi bácsi érdekeire vagyunk feltétlen tekintettel. Ha van mondjuk köztük egy gyerek, aki fullad a köztük porzó háború füstjében, és ők csak ontják a puskaport tovább, nekünk sincs más választásunk. 

A munkámról töviről hegyire beszámolni egyrészt lehetetlen, másrészt meg sem kísérlem, mert a bejegyzések célja nem ismeretterjesztés, vagy kalauzolás szottyadt jogszabályi hivatkozások között. Legyen szó gondnokságról, gyermekvédelmi hatósági intézkedésekről, bírósági tárgyalásokról vagy vagyoni ügyekről, a szakmai oldal mellett az emberi oldalát szeretném ennek a munkának megfesteni. Lehetőségeimhez képest igyekszem kérdésekkel is foglalkozni, mégis inkább kísérelném meg közelebb hozni a tapasztalataim és a munkám mindenkihez.